Versek : Saját versek! Fájdalom versei |
Saját versek! Fájdalom versei
2007.09.22. 12:07
Vértenger, könnyfolyó
Formáltam magam, mint gondos szobrász az agyagot aranykezei közt. Fordultam jóra, váltam rosszra, így nincs maradásom, e világ bebörtönöz. Lefeküdtem az ágyra,mi idegenföldön hever, hallgattam a kopogást; eszem épp mérget kever. A cseppek előbb halkan, lassan csapódtak le, majd sürgetőbb, hangosabb üvöltés lett. Karom leengedtem, szemeim lecsuktam. Könnyeim arcomon csordultak, sűrű folyót hoztak. Formáltam magam, de mindhiába..., ha az ajándékélet a szívem végleg kirágta. Magadhoz húztál, majd mégis eldobtál, szemembe szerelemmel néztél, de szíved már máshol járt. Hát lásd! Itt a vég, mit úgy akartál! Az agyam már tompul, óh,mily szép! A fehér plafonon vörösruhás angyalok táncolnak... a poros szőnyegre hullanak, ott folytatják. Számban hányás utóíze és vér kevereg, már nincs visszaút, a könnyem az,mi egyre ered. Már nem fájt, mikor felvágtam csuklómon az eret, mert utolsó vacsorám, egy doboz Andaxin, teljesen levert. Húz a fejem,fáj a szívem, óh,Uram, ne hagyj el... Fogd a kezem! Csak te vagy nekem! Ne tedd ezt velem! Koppanak a súlyos cseppek, az angyalokmár nem táncolnak, belefulltak a tengerbe, a vértengerbe, a könnyfolyóba, én is átérkeztem már, itt égek, a Pokolban.
Életbörtön
Szögesdróton ragadt bőröm, elhagyott mindenki,nincs már őröm. Hátamban áll, beléforrt tőröd. Ajkadra száradt a mérgezett vér.
Szárnyaim törötten csüngenek hátamon, szertefoszlott álmaim közt azok nélkül szárnyalok. Világnak gondjai jajveszékelve dühöngenek vállamon. De nincs módom segíteni, elveszett idő és tér.
Csukott szemmel is tisztán látok a sötétben, nehezen lélegezve húzom meg a ravaszt, ölnélek. De üres a tár, s pilláim alól fölnézek, szembeállok a nyomorral, mi tőlem vígaszt kér.
2007.06.22. Nyékládháza
Pillanat
Csak 10 másodperc az éltem, mint eddig átkozottként éltem, mát hiába is mondanám, mennyire féltem, mikor halkan sirdogálva a párkányról leléptem. Ha a miértet kérdeznéd, köröttem keressed! Törött üvegek szobámban szanaszét hevernek, széttépet képek asztalomon szerelmet éltetnek. Kezed kezemben, így mentünk a parton kettesben, békésen, s minden éjjem melletted virasztott. Most ezek már csak tovatűnt emlékek, a 20.emeletről leugorva csupán pillanatképek. Véráztatta tegnapok, könnyekbe fullt holnapok, csak peregnek, peregnek előttem azok a hónapok. Elsuhannak mellettem a gyermekévek, s követik őket a kifakult reménységek. Nem kiáltok. Nincs miért. Ennyi volt. Élő számból most már úgy is minden holt. Nyújtottad kezed, de én elfordultam tőled, arcom a betonba csapódik, testem beleépült a hideg kőbe.
2007.07.07.
Soha ne nézz vissza!
Az élet engem már 100-szor megtört. - Hé, Barátom! Vedd ki a hátamból a tőrt! Nézz rám! - arcom oly meggyötört. Mégis azt mondom: - It's a wonderful world!
Azt mondod: -Hiába! - csak menekülsz. Minek jöttél a világra, ha csak holt gondolatokat szülsz? De tudod: Life is short! Üres tekinteteden keresztül világosan olvasd e néhány sort!
Sokan mondják azt is: - Ich Liebe Dich! Sorsukat e nagy szavakkal a Szerelem kezébe tétetik. Mely kéz símogathat, de olykor megmarkolja szívedet, s ezért, ha "nincs" kiút, életed elveted.
Én talpra álltam, mikor földre nyomtak, felkapaszkodtam, ha pokoli verembe dobtak. Éntőlem mindent, de mindent elloptak, csak az álmaim maradtak, azok nem koptak.
Majd féktelen rohanásba kezdtem, a múltam, mint koszos ruhát, levetettem. Arcomróla vastag bőrt is levedlettem, velük együtt régi énemet temethettem.
Most korcs ivadékok rajonganak körül, a Gonosz liheg fülembe. Nézd, hogy örül...! A szívem a sok féjdalomtól teljesen megkövül, Odaát majd énrajtam is a Teremtő könyörül.
Majdan, ha öreg leszek, s visszanézek a múltra, gyenge lábaimat újra rávezetem az útra. Visszamegyek hozzátok, Ti kedves emberek, hajóm úszik majd tova a végtelen Élettengeren.
2007.05.31.
Ússz az árral!
Lassan ringó pici csónak meg-meginog a habok közt.
Ide-oda vetődve csapódik zátonyhoz,szirthez,
s eltűnik, elnyeli a sűrű köd.
Fehér álom lepi el létét, befedi emlékét.
Rátelepszik, s polipként fojtja.
Gyenge testét összetöri a kínzó várakozás.
A fájdalom ezt a megtört éltet kioltja.
Szeretett volna úszni az árral, de a végtelen tenger kegyelmet nem adott,
s a kis csónak a habok közt mindent feladott.
2006.09.10.
Minek éljek?
Még midig érzem azt a furcsa érzést, ami
marja a belsőmet.Rágja a szívemet, és az élet nedve patakokban távozik belőlem.
A szerelem és a halálvágy bűvös keveréke ez a méreg,
ami úgy emészti fel teljes lényem, mint elédobott dögöt a véreb.
Sokszor tör ki belőlem a sírás, s a könny savként
égeti arcomat, bár nyugtat a csepp, ami
lassan áztatja ágyamat.
Emlékezni fogok rád, mindig, míg élek,
s szenvedek, mert soha em téphetem ki szívemből az irántad érzett millió érzelmet.
Egyszer boldog leszek, ha majd meghalok, s érzem, nemsoká.
Az utat egyedül járom, s egyedül várom az éltető halált.
2001.
Csillagom
Soke ezer csillag féye ragyog arcomra,
az egyik egy nagymama, a másik egy apuka.
Én is ott leszek majd, a messzi távolban,
s ráragyogok majd édes kis arcodra.
Vezetlek téged, óvlak a bajtól,
csak tárd ki a szíved, nyisd ki az ajtód.
Engedj be engem, s hallgass meg jóbarát!
Olvasd e pár sort, ez csak egy jó tanács!
Ne bízz meg senkiben, az igaz benned van!
Legyél fekete vagy fehér, helyed e világban van.
Nézz a csillagomra, s tudd meg bánatom!
Én vagyok az a lány, akit megölt a fájdalom.
2006.01.06.
|