Vértenger, könnyfolyó

Formáltam magam, mint gondos
szobrász az agyagot aranykezei közt.
Fordultam jóra, váltam rosszra,
így nincs maradásom, e világ bebörtönöz.
Lefeküdtem az ágyra,mi idegenföldön hever,
hallgattam a kopogást; eszem épp mérget kever.
A cseppek előbb halkan, lassan csapódtak le,
majd sürgetőbb, hangosabb üvöltés lett.
Karom leengedtem, szemeim lecsuktam.
Könnyeim arcomon csordultak, sűrű folyót hoztak.
Formáltam magam, de mindhiába...,
ha az ajándékélet a szívem végleg kirágta.
Magadhoz húztál, majd mégis eldobtál,
szemembe szerelemmel néztél, de szíved már máshol járt.
Hát lásd! Itt a vég, mit úgy akartál!
Az agyam már tompul, óh,mily szép!
A fehér plafonon vörösruhás angyalok táncolnak...
a poros szőnyegre hullanak, ott folytatják.
Számban hányás utóíze és vér kevereg,
már nincs visszaút, a könnyem az,mi egyre ered.
Már nem fájt, mikor felvágtam csuklómon az eret,
mert utolsó vacsorám, egy doboz Andaxin, teljesen levert.
Húz a fejem,fáj a szívem, óh,Uram, ne hagyj el...
Fogd a kezem! Csak te vagy nekem! Ne tedd ezt velem!
Koppanak a súlyos cseppek, az angyalokmár nem táncolnak, belefulltak a tengerbe,
a vértengerbe, a könnyfolyóba,
én is átérkeztem már,
itt égek,
a Pokolban.

Életbörtön

Szögesdróton ragadt bőröm,
elhagyott mindenki,nincs már őröm.
Hátamban áll, beléforrt tőröd.
Ajkadra száradt a mérgezett vér.

Szárnyaim törötten csüngenek hátamon,
szertefoszlott álmaim közt azok nélkül szárnyalok.
Világnak gondjai jajveszékelve dühöngenek vállamon.
De nincs módom segíteni, elveszett idő és tér.

Csukott szemmel is tisztán látok a sötétben,
nehezen lélegezve húzom meg a ravaszt, ölnélek.
De üres a tár, s pilláim alól fölnézek,
szembeállok a nyomorral, mi tőlem vígaszt kér.

2007.06.22. Nyékládháza