Versek : Saját versek - Vegyes |
Saját versek - Vegyes
2007.09.22. 11:56
Szabadidőmben írogatok, ha tehetem:D Ha másolnátok, a nevemet ne felejtsétek le mellőle!!!! ( Dobinszki Katalin)
Szegény gyermek kérelme
Szeretnék boldog lenni, csak úgy békén élni, néha húst is enni, vidám dalokat énekelni! Szeretnék berregő kismotort, arcomra őszintén nyíló mosolyt, tengerbe ömlő színtiszta folyót, újrateremtődő Földgolyót! Szeretnék mindent és mégis semmit; szeretnék mindenkit, Magam is, a nagy Senkit. Szeretnék magamnak egy csillagot, testemen átszáguldó piros villamost! Szeretnék élni! De minek? Ha ebben a kegyetlen életben nem hiányzom senkinek...
2007.05.05.
Ima
Piciként sokszor mondtam fel a Mi Atyánkat, összetéve két kis kezem kértem Szűz Anyánkat, bocsásson meg azért, mit gyermekként vétettem, nézze el nekem, hogy oly gyakran tévedtem.
Most felnőttként mormogom ismét e imákat, nem szűnik mai napig az Istene vetett imádat. Álomvilág az, miben évekig elrévedeztem, hirtelen pofon vágott a sors, hát felébredtem.
Könnyel teli napjaim írom le a világnak, csak köszönni tudom a szép szavakat a sok barátnak. Bocsásd meg, Uram, ha úgy látod, eltévedtem! Saját hibáim miatt bűnhődöm, mára megértettem.
Pillangóként szállok, repülök minden virágra, lehajtom fejemet az utolsó imára. Ebben kérlek Téged, ne engedj vétkeznem! Fogd a kezem, vezess, Uram! Életem kezedbe tétettem.
2007.04.30.
Szent Magyarország
Mégha bele is szakadok, s fejjel a falnak szaladok, azért szavamat reátok hagyom: - Nagymagyarország, dicsőség vagyon! Négykézláb csúszom porladó Alföldön, igaz embert nem lelék én e kietlen rongyföldön. Elhagyá néped kiégett vidéked, rombadöntöttek téged oly nehéz évek. Hátbaszúrt a múlt véres kardja, s azt kiálták a fattyúk: - Ezt Isten akarja! Elvakult gyilkosok rohantak ellened, kifosztották néped, megölték gyermeked. Most Istenünk sír, bánata végtelen, könnyeivel öntözi a véráztatta réteket. Ezen cseppekből sarjad új élet majd rajtad, Szent Magyarország! Gyermekeid Téged akarnak!
(Dobinszki Katalin)
Angyalok szárnyán
Angyalok szárnyán pihenve szállok, lehunyom szemeim és csak arra várok, engem is találjon meg a boldogság, vesszen mind a rossz, az ájtató hazugság.
Megállok egy felhőn és letekintek a Földre. Könny szökik szemembe, emberek mennek ölre. Gyerekek sírnak, milliók éheznek, míg mások nevetnek, kínoznak, vétkeznek.
Angyalok szárnyán dühöngve szállok, kisírt szemekkel nézem a Világot. Várom a jót, ami tán nem jön el soha. Gonosz szívek járnak, az élet oly mostoha.
Megállok egy csillagon, s térdeimre rogyok, úgy könyörgök Neked, egyre csak zokogok. Tekints le ránk, Uram, kegyelmezz nekünk! Hadd éljen boldogan holnap szült gyermekünk!
2006. január 6.
Emberi hülyeség
Zokog a gitár,
elmúlak a színes éjszakák.
Zokog a világ,
érzi a keringő vér szagát.
Érzem a gyilkos vágyakat,
nem álmodtam rég őszinte álmokat.
Gyilkolni, ölni, csak ez hajt mindenkit,
pár rongyos papírért mindent feladni.
Kitépni szíveket, megtörni élteket,
kiirtott családok, kiket nem is ismertetek.
Hullanak a bombák, mint tavaszi langyeső,
katonák harcolnak, millió eleső.
Ők vannak a fronton, míg mások dőzsölnek
a sok nyomorulton nevetve, tenyerüket dörzsölve.
Dúskálnak a véráztatta pénzben,
nem éreznek ezek szánalmat az apró kőszívben.
Gyerekeket dolgoztatnak, mint egy állatot,
ebből éltetik a multikat, a vállalatot.
Övék a világ, hisz nekik van nevük,
bármit megtehetnek, senki nem tör ellenük.
Síró csecsemők, kik árván maradnak,
nem érezhetik azt, mit csak szerető szülők adhatnak.
Átgázolunk az életen, akár egy döglött kutyán,
nem érzünk már semmit, csak lesünk bután.
Robotok vagyunk, akiket ügyesen irányítanak,
s mi ezt hagyjuk, nincs senki, aki felvilágosítana.
|